Programok

Magazin

Mai időjárás:

1 °C / 7 °C
Csütörtök - március 28.

Vasárnap reggeltől az északkeleti országrészben megerősödik, kiemelten a Bodrogközben időnként viharossá (60-70 km/h) is fokozódik az északkeleti szél, amely gyenge hófúvást eredményezhet. Mindeközben, a Dunántúl nyugati, délnyugati területein hózáporok várhatók.

Péntek - március 29.

Az ország legnagyobb részén derült, napos időre számíthatunk. A nyugati, északnyugati határnál lehetnek erősen felhős, illetve borult területek, de a déli órákban ott is kiderül az ég. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de a nyugati határnál előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás.

Szombat - március 30.

Észak, északnyugat felől szakadozott felhőzet húzódik fölénk, de a déli megyékben több órára kisüt a nap, majd napnyugta után ott is megnövekszik a felhőzet. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, legfeljebb helyenként valószínű hószállingózás.

Vasárnap - március 31.

Felhős idő lehet a jellemző, de előfordulnak napos körzetek, illetve periódusok. Néhol lehet hószállingózás, kisebb havazás, (északkelet felé nő a szilárd csapadék esélye), illetve nyugatabbra havas eső, eső is előfordulhat. Időnként megélénkül az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet általában -5 és +1 fok között várható.

Hétfő - április 1.

Éjjel többfelé képződik köd, ami napközben feloszlik, ezt követően változóan felhős idő várható, délnyugaton, nyugaton lesz a legtöbb napsütés. Helyenként - főleg északkeleten - előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.

Élő webkamerák

Badacsony hajóállomás

Badacsony hajóállomás

Tihany hajóállomás

Tihany hajóállomás

Balatonszemes hajóállomás

Balatonszemes hajóállomás

Keszthely Festetics Kastély

Keszthely Festetics Kastély

Hévíz Tófürdő

Hévíz Tófürdő

Siófok vitorláskikötő

Siófok vitorláskikötő

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!